Humán Szakemberek Országos Szövetsége

Tisztelt Látogató!

Tisztelettel köszöntöm Önöket a honlapunk megújítása alkalmából. Mi úgy gondoljuk, hogy ez nemcsak egy momentum szervezetünk életében. A honlap a tagjainkkal és a munkánk iránt érdeklődőkkel való rendszeres kapcsolattartás legfontosabb eleme.

A visszajelzések is megerősítettek abban, hogy a negyedévente megrendezésre kerülő „mini” HR fórumok és már három éve létező Országos HR konferenciák jelentős változást hoztak szervezetünk életébe. Ezek a fórumok sokszínűségükkel kívánják segíteni mind az elméleti, mind a gyakorlati szakemberek rövid, illetve hosszú távú tevékenységét, munkáját. Minden konferenciát követően nyitott elnökségi ülést tartottunk, ahol sok tagunk és szervezetünk iránt érdeklődők aktívan kapcsolódott be a tervező és végrehajtó munkánkba.

Tudomásul kellett vennünk azonban, hogy a sikerek ellenére a fizikai távolságok, az idő és a szakemberek leterheltsége jelentős korlátokat állít ezen forma teljesebb körűvé tételében. Az IT világában a rendszeres kapcsolattartás leghatékonyabb eszköze az internet. Ez alkalmas bármilyen téma tetszés szerinti kibontására, megvitatására is, bár ettől sokkal gazdagabb lehetőséget is kínál.

Így többek között:

  • A pályázatok többnyire régiós együttműködéseket preferálnak a mi szakterületünkön is.
  • A vitákba, a szakmai kérdések és válaszok továbbgondolásába természetesen nemcsak a tagjaink szólhatnak bele, hanem nyitottak vagyunk minden érdeklődő véleményére, esetleg együttműködésére.
  • A honlapunk alkalmas arra, hogy különböző szakmai fórumok egymás kizárásával, vagy éppen bevonásával párhuzamosan működjenek együtt.

Ezúton biztatlak benneteket/önöket, hogy használjuk ki honlapunk adta lehetőségeket mindannyiunk tapasztalatainak, munkájának gazdagítása érdekében.

 Üdvözlettel:

Prof. Dr. Poór József

HSZOSZ elnöke, egyetemi tanár

VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐK

ELNÖK
Prof. Dr. Poór József
poorjf@t-online.hu
06-20/464-9168
FŐTITKÁR
Dr. Hegedűs Henrik PhD
henrikdrhegedus@gmail.com
06-30/515-5343
ALELNÖK
Dr. habil. Szabó Szilvia
szszabo@metropolitan.hu
06-30/686-1984
ALELNÖK
Dr. András Klára PhD
andras.klara@egis.hu
06-20/350-5709

Klubok

Aktualitások

Régebbi híreinket ide kattintva olvashatja

2025. 03. 27.

recruiTECH 2025

40+ program, 6 terem, 650+ HR szakember a helyszínen és online

    2025. március 27. (10.00-16.00)
További részletek

2024. 12. 04.

A CSMKIK és HSZOSZ közös programja

Coaching szemléletű vezetők - inspirált, eredményes munkatársak (workshop)

    Ideje: 2024. december 04. (szerda) 14.30-16.00. Helye: CSKIK Székház (Szeged, Párizsi krt. 8-12.)
További részletek Regisztráció

2024. 11. 21.

Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából

Geofúzió és metropolizáció az ellátási láncokban, a mesterséges intelligencia tükrében c. konferencia

    Ideje: 2024. november 21. (csütörtök) 10.00-17.00. Helye: VEAB székház 8200 Veszprém, Vár u. 37. (személyes jelenlét + online = hibrid)
További részletek

2024. 10. 04.

INNOVATÍV HR – Kihívások a XXI. században

A Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a Debreceni HR Klub és a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Vezetés- és Szervezéstudományi Intézet szakmai fóruma

    Ideje: 2024. október 04. (péntek) 09.30-18.00. Helye: Kazánház Egyetemi Klub, 4032 Debrecen, Böszörményi út 138. A részvétel ingyenes, de regisztráció szükséges!
Részletek Regisztráció

Kapcsolat

Lépjen velünk kapcsolatba.

Azonnali üzenetküldés


Kapcsolattartó: Kelenvölgyi Zoltán, a HSZOSZ titkára
Telefon: +36 28 522-000/3650
E-mail: hszosz.kapcsolat@gmail.com
1084 Budapest; Tavaszmező u. 15-17.

Bankszámlaszám: 11670009-07758400-70000002
Adóigazgatási szám: 18481697-1-43

FACEBOOK

TWITTER

LINKEDIN