Tanulmányutak

  

Kihelyezett szakmai nap, a Mátrai Erőműben: 2024. 09. 26-án, a Humán Szakemberek Országos Szövetsége (HSZOSZ) szűk vezetése (Prof. Dr. Poór József, elnök, Dr. Hegedűs Henrik, PhD, főtitkár, dr. Muhari Éva, elnökségi tag, Kovács Tamás, klubvezető, Üszögh Lajos, FB tag) néhány érdeklődővel együtt, mintegy 10 fővel látogatott el az Erőműbe. A tanulmányút koordinátora Üszögh Lajos, a HSZOSZ Felügyelő Bizottsági tagunk volt, innen is köszönjük körültekintő szervezőmunkáját! A látogatás során kiemelt figyelmet szántunk a Mátrai Erőmű tevékenységének és humánpolitikai gyakorlatának megismerésére. A bemutatót és az üzemlátogatást követően fogadott bennünket a Hegedűs- Haller Kitti, a mintegy 2000 főt foglalkoztató cég humánerőforrás- fejlesztési osztályvezetője. A tájékoztatót követően kialakult párbeszédben, HRM hatékony szakmapolitikai alapelveit és ezek gyakorlati megvalósíthatóságát vitattuk meg, az adott üzemméreten belül. Az online játékot, Kovács Tamás- a HSZOSZ Budapesti Klubjának elnöke - nyerte meg. A program zárásaként egy munkaebéd keretében ismerkedhettünk meg a helyi gasztronómia ízvilágával. Köszönjük vendéglátóinknak a szívélyes fogadtatást, tájékoztatást és párbeszédet! További eredményes tevékenységet és zavartalan működést kívánunk a jövőben is.
          Tudósított: Dr. Hegedűs Henrik, PhD, a HSZOSZ főtitkára
          Fotó: Üszögh Lajos, a HSZOSZ FB tagja
 
2023. 09 22-én a Humán Szakemberek Országos Szövetsége vezető tisztségviselőinek szakmai látogatása, a mai napon a HELL-ENERGY Kft- nél. Üszögh Lajos, Felügyelő Bizottsági tagunk által folytatott személyes egyeztetés eredményeként, vezetésével, a HSZOSZ elnökségének képviseletében, 10 fő vett részt, üzemlátogatáson Szikszón. A gyártósorról szinte az emberi kéz érintése nélkül gördülnek le a termékek. A mesterséges intelligencia és a digitális megoldások napi- gyakorlati alkalmazásával találkozhattak az érdeklődők. A látogatás során, tagtársaink, kiemelt figyelmet szántak a HELL humánpolitikai gyakorlatának megismerésére, amelyre Nagy Andrea HR igazgató távollétében, kollégája örömmel vállalkozott, megválaszolva azokat a kérdéseket, melyre felhatalmazása volt.
          Tudósított: Kovács Tamás, a HSZOSZ Budapesti HR Klubjának vezetője
          Fotó: Kovács Tamás 

Nyomtatás   E-mail